A legutóbbi bejegyzés óta sok minden történt. Az mindenképp említést érdemel, hogy megnyílt Silo Üzenete közösségeinek találkozóhelye a XIII. Raoul Wallenberg utca 6-ban. Salitának nevezzük, mert így hívják Dél-Amerikában is, ahol az első ilyen helyek nyíltak, és mert olyan jól hangzik. Tehát egy utcával arrébb költöztünk, de a nevünk még nem változott. Itt több Üzenet-közösségnek is van találkozója, miénk továbbra is csütörtökönként van.
Ma volt az első Kérések estéje. Az ötletet, hogy megrendezzük egy nagyon egyszerű dolog ihlette: van egy módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a bensőnkkel, és ott, valahol a szívünk mélyén azt kérjük, amire valóban szükségünk van. És mivel mindenkinek van olyan pillanat az életében, amikor úgy érzi, kérnie kell maga vagy mások számára, amikor úgy érzi, a megszokott válaszok, a hétköznapi rutincselekedetek már nem elegendőek, vagy amikor egyszerűen nem tudja, hogyan tovább, és mivel úgy tűnik, ez gyakran történik velünk és másokkal, miért is ne adjuk át ezt a tapasztalatot, hiszen, ha a mi életünkre olyan mély és jó hatással van - még ha nem is értjük, pontosan, miért -, könnyen lehet, hogy másoknak is hasznára válik.
Ennek a gyakorlatnak az előzményei felfedezhetők a különböző kultúrákban, általában a különböző vallások misztikus irányzatainál.
Silo néhány éve azonban egy nagyon egyszerű formában adta tovább. Nincs szükség arra, hogy az ember hónapokra, hetekre vagy akár csak napokra is elvonuljon a világtól, és aszkéta módjára kizárólag ennek az imádságnak szentelje magát. Silo csak ennyit javasol:
"
Bármikor napközben vagy az éjszaka folyamán vegyél egy mély levegőt és képzeld el, hogy ezt a
levegőt a szívedbe juttatod. Azután kérj erősen a magad és a szeretteid számára. Kérd erősen, hogy túllépj azon, ami ellentmondást okoz; kérd, hogy az életed egységes legyen. Ne tartson hosszú ideig ez a kis ima, ez a rövid kérés, mert elég, ha egy röpke pillanatra megszakítod azt, ami az életedben
történik, hogy megteremtsd ezt a kapcsolatot a bensőddel, hogy tisztaságot teremts az érzéseidben és
gondolataidban."
Így hát összegyűltünk a salitában ma este ismerősökkel, és olyanokkal, akikkel ma találkoztunk először, és miután egy ideig csendben elmélkedtünk róla, mi is az, amire valóban szükségünk van, többször végig csináltuk a gyakorlatot: csukott szemmel mélyen belélegeztünk, kezünket a szívünkre téve elképzeltük, hogy a levegőt a szívünkbe juttatjuk, és ott kértünk magunk és mások számára. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer... és belül egyre nagyobb lett a csend, és egyre erőteljesebb és tisztább a kérés, és egyre fényesebb a belső tér, és egyre mélyebb a megindultság. Ennyi, pár perc volt az egész, mégis úgy éreztem, mintha valami körülvenne minket, mintha valami furcsa, bizsergető "anyaggal" telne meg a légkör, és közel éreztem magam azokhoz, akik ott voltak, és azokhoz is, akiknek kértem. Szeretem ezt a megindultságot, amikor olyan belső helyeken járok, ahol összetalálkozok valamivel, ami számomra szent, és közben összetalálkozom a többiekkel is. A belső világomban haladok egyre mélyebbre, és mégis másokhoz kerülök közel. Persze sok kérdés felmerült. Kitől kérjünk? Mit kérjünk pontosan? Honnan tudjuk, hogy mi az, amire valóban szükségünk van? Ha másoknak kérünk, az hogyan "érhet el" hozzájuk? Ezekre a kérdésekre mindenki megadja a maga válaszát, és idővel, ha valóban napi gyakorlattá teszi a kérést, talán egyre mélyebb megértésekhez jut el. Ezt a szabadságot is szeretem: hogy nem kell hinni semmiben, és nem kell gondolni semmit, és nem kell, hogy egyetértsünk, mert a szavak, a hitek és a gondolatok által úgysem fogunk soha olyan közel kerülni egymáshoz, mint amilyen mélyen össze tudunk kapcsolódni egy ilyen belső tapasztalatban.
Aztán sok minden történt még, mert nagyon finom sütiket ettünk, és beszélgettünk a tapasztalatokról, a kéréseinkről, egyesek még algát is ittak, de azért minden részletet nem akarok itt megosztani. A lényeg, hogy egy hónap múlva, május 18-án, 18 órától megint lesz Kérések estéje.
