Kérések estéje 2. - A Nagy Csend

Ma este volt a második Kérések estéje a salitában.
Az volt az érzésem, hogy valami útjára indult...egyrészt bennem, meg hogy valami egyre erősödödik a saltában, körülötte.
Nagyon szép este volt.


 
Kéréssel, szertartással, és újdonságféleképpen zenéléssel. Imre, akit az Életmód napon ismertünk meg, a szomszédos Amritjóga sátorból eljött a batátaival, és bahjanokat, mantrákat énekeltek nekünk, velünk.
  
De a lényeget, hogy mi történt igazán, azt Juli így írta le:
Csak egy dologra emlékszem az egészből. A nagy csendre. A legkülönösebb az volt, hogy még mintha a hangokban is ott lett volna a csend. 
Volt egy különös pillanat, ami meglepett. Nem tudom leírni azt az érzést, de amikor a Szertartás után kinyitottam a szemet, azt éreztem, hogy mindannyian ott vagyunk. Ott. Azon a helyen. És abban a pillanatban ez nagyon mélyen megrendített. És ezzel egyidőben felbukkant bennem, amit Silo mondott, ami valahogy így hangzott: ha mélyen magadba mész és én is mélyen magamba megyek...ott találkozunk. Ezt éreztem, hogy ott találkoztunk. Szavak nélkül, ott a nagy csendben. Köszönöm szépen!

Május 4 - Ünneplés, elmélkedés és köszönet

Május 4-én összegyűltünk a "salitában", és megünnepeltük, hogy 43 évvel ezelőtt Silo Punta de Vacasban, Argentínában elmondta "A szenvedés gyógyítása" című beszédét, amivel útjára indult egy világméretű mozgalom, amely később a Humanista Mozgalomként vált ismertté. Ez a beszéd Silo tanításának lényegét tartalmazza, amely meghatározta minden később általa inspirált szervezet és spirituális közösség tevékenységének irányát. Az emberi szenvedésről, a vágyakról, a vágyaink megnemesítéséről, az erőszak különböző formáiról, és azok legyőzéséről szól.
Ez a nap világszerte sok ember számára az ünnep, az elmélkedés és a hála napja.
A "salitában" egész nap vetítettük a beszéd videóváltozatát, egy asztallal kitelepültünk az utcára, és a járókelőkkel beszélgettünk. Este 18:00-tól ünnepeltünk, beszélgettünk, ceremóniát csináltunk, videókat néztünk. Szívmelengető nap volt.



A beszéd itt olvasható.

És íme néhány fotó az 1969. május 4-i eseményről.

Az Alapelvek

Felemelő volt nekem a tegnapi találkozó: a ceremóniák nagyon mélyen megérintőek, a köztünk lévő kapcsolat nagyon könnyed és közeli, és az elmélkedés az Alapelvekről nagyon érdekes.

Elhatároztuk, hogy egy hétig az első Alapelvvel fogunk dolgozni.

Bemásolom ide, amit olvastunk, hogy mindenkinek meglegyen, és mindenki be tudjon kapcsolódni ebbe a munkába, aki akar:

Az érvényes cselekedet elvei
(Belső tekintet, XIII. fejezet, Az alapelvek és A Közösség könyve)

Bevezetés
Ahogy azt a legrégebbi történelmi kinyilatkozások is tanúsítják, az ember mindig is rendkívüli jelentőséget tulajdonított annak, hogy megkülönböztesse az igazat a tévestől, a jót a rossztól, a helyes gondolkodást és viselkedést a helytelentől. Más szavakkal minden kultúra igyekezett meghatározni a tagjai számára a helyes erkölcs kódexét.

Az erkölcsi kódexek kérdésköre nem a filozófusok privilégiuma, hiszen a létezésünk szempontjából alapvető fontosságú témáról van szó. A jóról és a rosszról alkotott nézőpontunk nem csak a jelenlegi helyzetünkre van közvetlen hatással, hanem életünk irányára is.

Nekünk, akiket a belső fejlődés érdekel nagyon fontos, hogy rendelkezzünk egy értékrendszerrel, egy erkölcsi kódexszel, amely összhangban van az élet törvényeivel, és nem azokkal ellentétes irányba halad. Egy egyetemes normáról beszélünk, amely minden emberi lény számára érvényes.

Számunkra ezek a normák az Alapelvek.

Az Alapelvek segítenek, hogy az élet különböző helyzeteiben kiválasszuk a legmegfelelőbb hozzáállást és cselekvési módot, annak érdekében, hogy személyesen fejlődjünk, hogy fejlődjenek a hétköznapi kapcsolataink és, hogy egy olyan világot építsünk, amely összhangban áll a legmélyebb törekvéseinkkel.

Kifejtés„Más lesz az élethez és a dolgokhoz való hozzáállásunk, amikor a belső felismerés villámként hasít belénk.

Ha lassan haladsz lépésről lépésre, elmélkedsz a mondottakon és a még elmondandókon, az értelemürességet értelemmé változtathatod. Nem közömbös, hogy mit kezdesz az életeddel, mely törvényeknek van alávetve, s melyben különböző választási lehetőségek állnak rendelkezésedre. Én nem szabadságról beszélek. Felszabadulásról, mozgásról, folyamatról beszélek. A szabadságról nem mint valami nyugalomban lévő dologról beszélek, hanem mint fokozatos szabaddá válásról, ahogyan az szabadul fel az út terhe alól, aki városa felé közeledik. Tehát „az, amit tenni kell” nem egy távoli, érthetetlen és konvencionális erkölcstől függ, hanem törvényektől: az élet, a fény és a fejlődés törvényeitől.

Íme, itt vannak az úgynevezett „Alapelvek”, melyek segíthetnek a belső egység keresésében:

1. A dolgok fejlődése ellen fordulni annyi, mint önmagunk ellen fordulni.

2. Amikor valamit egy cél felé erőltetsz, ellenkező eredményt érsz el.

3. Ne szállj szembe egy nagy erővel; vonulj vissza, amíg meg nem gyengül, és akkor haladj elszántan előre.

4. A dolgok akkor működnek jól, amikor együtt és nem egymástól elszigetelten haladnak.

5. Ha neked egyaránt megfelel a nappal és az éjszaka, a nyár és a tél, felülkerekedtél az ellentmondásokon.

6. Ha hajszolod az élvezeteket, a szenvedéshez láncolod magad. De amíg nem okozol kárt az egészségednek, élvezz gátlások nélkül, amikor arra alkalom nyílik.

7. Ha hajszolsz egy célt, leláncolod magad. Ha mindent úgy viszel véghez, mintha önmagában cél lenne, akkor felszabadítod magad.

8. Akkor szünteted meg konfliktusaidat, amikor legmélyebb gyökerükben érted meg őket, és nem amikor meg akarod őket oldani.

9. Amikor másoknak ártasz, leláncolod magad, de ha nem ártasz senkinek sem, szabadon tehetsz, amit akarsz.

10. Amikor úgy bánsz másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, felszabadítod magad.

11. Nem számít, melyik oldalra állítottak az események. Ami számít, az az, hogy megértsd: te nem választottad egyik oldalt sem.

12. Az ellentmondást valamint az egységet hordozó cselekedetek felhalmozódnak benned. Ha belső egységed cselekedeteit ismétled, akkor semmi sem állíthat meg téged.

Olyan leszel, mint egy természeti erő, melynek semmi nem állja útját. Tanuld meg megkülönböztetni a nehézséget, a problémát és az akadályt az ellentmondástól. Míg az előbbiek mozgásba hoznak vagy ösztökélnek, ez utóbbi megbénít és ördögi körbe zár.

Amikor nagy erőt, örömet és jóságot találsz szívedben, vagy szabadnak és ellentmondásoktól mentesnek érzed magad, azonnal mondj köszönetet ezért bensődben. Amikor az ellenkezője történik veled, kérj hittel, és mindaz a hála, melyet addig felhalmoztál, átváltozva és gazdagabban tér vissza hozzád.”Javaslat az Alapelvekkel való munkához:

Javasolt a Bevezető elolvasása, és minden Alapelv ismerete.
Ezután válasszunk ki egyet, és elmélkedjünk rajta egy ideig (minimum egy hétig).

Természetesen a másokkal való véleménycsere alapvető fontosságú.

Példák az elmélkedésre:
1. Világosan rámutat az adott Alapelv jelentőségére, ha megvizsgáljunk az életünk azon pillanatait, amelyekben nem ismervén az Alapelvet, azzal ellentétesen cselekedtünk.
2. Ennél még érdekesebb, ha jelenlegi helyzetekről elmélkedünk, és tanulmányozzuk, milyen szenvedést okoz nekünk és a hozzánk közel állóknak, ha nem vesszük figyelembe az Alapelvet.
3. Ha már foglalkoztunk egy Alapelvvel, például a heti találkozó alkalmával, próbáljunk elmélkedni róla naponta pár percet elalvás előtt! Gondoljuk át a nap során felmerült nehézségeket, és próbáljunk kapcsolatot teremteni ezek és az Alapelv között!
Így olyan jövőbeli helyzetekben, amelyekben hasonló problémával találjuk szemben magunkat, könnyebben túl tudunk majd lépni rajtuk. A nap pozitív pillanatait is gondoljuk át, és vizsgáljuk meg, hogy azoknak közük volt-e valamely Alapelv gyakorlati alkalmazásához!
4. Ha már előrehaladtunk az Alapelvek megértésében, kiválaszthatunk egy helyzetet, és elmélkedhetünk róla úgy, hogy az összes Alapelvet sorra vesszük, és kiválasztjuk azokat, amelyek a leginkább tisztázzák számunkra a szóban forgó helyzetet.

1. Az alkalmazkodás elve„A dolgok fejlődése ellen fordulni annyi, mint önmagunk ellen fordulni.”

Ez az Alapelv rámutat, hogy ha előre ismerjük egy esemény kimenetelét, a helyes hozzáállás az, ha a lehető legmélyebben elfogadjuk azt, és így még a kellemetlen helyzetből is megpróbálunk előnyt kovácsolni. Arról van szó, hogy nem jó szembeszállni az olyan helyzetekkel, amelyek elkerülhetetlenek. Ha az emberi lény például azt hitte volna, hogy a betegségek elkerülhetetlenek, az orvostudomány soha nem fejlődött volna. Köszönhetően annak a szükségletnek, és lehetőségnek, hogy az ember megoldja a problémáit az emberiség fejlődik. Ha egy ember magára marad a sivatag közepén, vajon elkerülhetetlen-e, hogy meghaljon? Az illető erőfeszítést tenne, hogy megoldást találjon a helyzetére, és ezért rátalálna egy oázisra, vagy legalábbis könnyebben találna rá, ha minden rendelkezésére álló eszközt felhasználna ahhoz, hogy messzire ellásson. Ezt az Alapelvet tehát akkor használjuk megfelelően, ha az elkerülhetetlen helyzetekben alkalmazzuk.

2012. április hó utolsó találkozója.

Tulajdonképpen teljesen lényegtelen, hogy melyik hónap melyik találkozója… De hát nem lehet minden találkozó annyira különleges, hogy külön címet tudjunk neki adni... Azt hiszem ez az Üzenet találkozó pont attól volt különleges, hogy teljesen átlagos volt. Mindig keressük az extravagáns és egyedi dolgokat, de olyan jól tud esni az átlagos, a megszokott. Én, bár tudom, hogy mire számíthatok csütörtökönként 7-től, mégis hétfő reggeltől már ezt várom. Nem is tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán csak mert egy biztos pont az életemben, talán, mert tudom, hogy ott nem kell a kényelmetlen álarcokat és szerepeket magamra öltenem. Vagy azért, mert az apró pici tapasztalataimat, amiket egy-egy ceremónia alatt átélek, megoszthatom a többiekkel. És érzékelhetem, hogy nem vagyok egyedül. Hát ilyen volt ez a találkozó is.

Csináltunk egy Szertartást meg egy Jóllét ceremóniát.  Aztán beszélgettünk még egy kicsit a múltheti találkozóról, meg a kérések estéjéről. És mivel más dolgunk nem volt, lassacskán haza is mentünk. (Ki-ki a saját kis tapasztalataival a "zsebében")

(muszáj megemlítenem, hogy mindenki nagy sajnálatára ezen az estén nem volt házi sütemény... Na de majd a jövőhéten!!!)

A kérések estéje

A legutóbbi bejegyzés óta sok minden történt. Az mindenképp említést érdemel, hogy megnyílt Silo Üzenete közösségeinek találkozóhelye a XIII. Raoul Wallenberg utca 6-ban. Salitának nevezzük, mert így hívják Dél-Amerikában is, ahol az első ilyen helyek nyíltak, és mert olyan jól hangzik. Tehát egy utcával arrébb költöztünk, de a nevünk még nem változott. Itt több Üzenet-közösségnek is van találkozója, miénk továbbra is csütörtökönként van.

Ma volt az első Kérések estéje. Az ötletet, hogy megrendezzük egy nagyon egyszerű dolog ihlette: van egy módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a bensőnkkel, és ott, valahol a szívünk mélyén azt kérjük, amire valóban szükségünk van. És mivel mindenkinek van olyan pillanat az életében, amikor úgy érzi, kérnie kell maga vagy mások számára, amikor úgy érzi, a megszokott válaszok, a hétköznapi rutincselekedetek már nem elegendőek, vagy amikor egyszerűen nem tudja, hogyan tovább, és mivel úgy tűnik, ez gyakran történik velünk és másokkal, miért is ne adjuk át ezt a tapasztalatot, hiszen, ha a mi életünkre olyan mély és jó hatással van - még ha nem is értjük, pontosan, miért -, könnyen lehet, hogy másoknak is hasznára válik.
Ennek a gyakorlatnak az előzményei felfedezhetők a különböző kultúrákban, általában a különböző vallások misztikus irányzatainál. Silo néhány éve azonban egy nagyon egyszerű formában adta tovább. Nincs szükség arra, hogy az ember hónapokra, hetekre vagy akár csak napokra is elvonuljon a világtól, és aszkéta módjára kizárólag ennek az imádságnak szentelje magát. Silo csak ennyit javasol:
"Bármikor napközben vagy az éjszaka folyamán vegyél egy mély levegőt és képzeld el, hogy ezt a
levegőt a szívedbe juttatod. Azután kérj erősen a magad és a szeretteid számára. Kérd erősen, hogy túllépj azon, ami ellentmondást okoz; kérd, hogy az életed egységes legyen. Ne tartson hosszú ideig ez a kis ima, ez a rövid kérés, mert elég, ha egy röpke pillanatra megszakítod azt, ami az életedben
történik, hogy megteremtsd ezt a kapcsolatot a bensőddel, hogy tisztaságot teremts az érzéseidben és
gondolataidban."
Így hát összegyűltünk a salitában ma este ismerősökkel, és olyanokkal, akikkel ma találkoztunk először, és miután egy ideig csendben elmélkedtünk róla, mi is az, amire valóban szükségünk van, többször végig csináltuk a gyakorlatot:  csukott szemmel mélyen belélegeztünk, kezünket a szívünkre téve elképzeltük, hogy a levegőt a szívünkbe juttatjuk, és ott kértünk magunk és mások számára. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer... és belül egyre nagyobb lett a csend, és egyre erőteljesebb és tisztább a kérés, és egyre fényesebb a belső tér, és egyre mélyebb a megindultság. Ennyi, pár perc volt az egész, mégis úgy éreztem, mintha valami körülvenne minket, mintha valami furcsa, bizsergető "anyaggal" telne meg a légkör, és közel éreztem magam azokhoz, akik ott voltak, és azokhoz is, akiknek kértem. Szeretem ezt a megindultságot, amikor olyan belső helyeken járok, ahol összetalálkozok valamivel, ami számomra szent, és közben összetalálkozom a többiekkel is. A belső világomban haladok egyre mélyebbre, és mégis másokhoz kerülök közel. Persze sok kérdés felmerült. Kitől kérjünk? Mit kérjünk pontosan? Honnan tudjuk, hogy mi az, amire valóban szükségünk van? Ha másoknak kérünk, az hogyan "érhet el" hozzájuk?  Ezekre a kérdésekre mindenki megadja a maga válaszát, és idővel, ha valóban napi gyakorlattá teszi a kérést, talán egyre mélyebb megértésekhez jut el. Ezt a szabadságot is szeretem: hogy nem kell hinni semmiben, és nem kell gondolni semmit, és nem kell, hogy egyetértsünk, mert a szavak, a hitek és a gondolatok által úgysem fogunk soha olyan közel kerülni egymáshoz, mint amilyen mélyen össze tudunk kapcsolódni egy ilyen belső tapasztalatban.
Aztán sok minden történt még, mert nagyon finom sütiket ettünk, és beszélgettünk a tapasztalatokról, a kéréseinkről, egyesek még algát is ittak, de azért minden részletet nem akarok itt megosztani. A lényeg, hogy egy hónap múlva, május 18-án, 18 órától megint lesz Kérések estéje.