A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erő. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 19., szombat

Kérések estéje 2. - A Nagy Csend

Ma este volt a második Kérések estéje a salitában.
Az volt az érzésem, hogy valami útjára indult...egyrészt bennem, meg hogy valami egyre erősödödik a saltában, körülötte.
Nagyon szép este volt.


 
Kéréssel, szertartással, és újdonságféleképpen zenéléssel. Imre, akit az Életmód napon ismertünk meg, a szomszédos Amritjóga sátorból eljött a batátaival, és bahjanokat, mantrákat énekeltek nekünk, velünk.
  
De a lényeget, hogy mi történt igazán, azt Juli így írta le:
Csak egy dologra emlékszem az egészből. A nagy csendre. A legkülönösebb az volt, hogy még mintha a hangokban is ott lett volna a csend. 
Volt egy különös pillanat, ami meglepett. Nem tudom leírni azt az érzést, de amikor a Szertartás után kinyitottam a szemet, azt éreztem, hogy mindannyian ott vagyunk. Ott. Azon a helyen. És abban a pillanatban ez nagyon mélyen megrendített. És ezzel egyidőben felbukkant bennem, amit Silo mondott, ami valahogy így hangzott: ha mélyen magadba mész és én is mélyen magamba megyek...ott találkozunk. Ezt éreztem, hogy ott találkoztunk. Szavak nélkül, ott a nagy csendben. Köszönöm szépen!

2012. május 12., szombat

Életmód

Az utóbbi időben egyre többször kerít hatalmába az érzés, amit így tudnék összegezni: az Üzenet egy olyan tapasztalat, amely megteremti a kapcsolatot a mélységgel, egy másik térrel, "ahol a tér végtelen és az idő örök". Ez a tér van, mindig is volt, de most különös intenzitással igyekszik megnyilvánulni az emberi lényben, mert szándéka van vele, mert tart valahova. Amikor olyasmit teszünk, ami igyekszik teret engedni ennek a tapasztalatnak, megteremteni a megfelelő körülményeket - legyen bármilyen "jelentéktelen" is ez a cselekedet -, akkor a tapasztalat készséggel előtör, megnyilvánul, befészkeli magát az emberek bensőjébe. Aztán meglehet, hogy soha többé nem távozik onnan. Történik, áramlik, szivárog, szinte észrevétlen, nagyon finoman, mindenféle hangosság és látványosság nélkül, mégis mindent alapvetően megváltoztat az egyes emberekben és az emberi tájban. Néha megsejtem, csaknem meglátom, hogy olyan mély változások tanúi vagyunk, amelyeket ma még nehezen tudunk felfogni. Egy új világ van születőben, és mivel még fél lábbal a régiben vagyunk, alig-alig látjuk. Olyan, mintha a műszer, amivel nézünk nem lenne képes ezt az új fajta jelet észlelni. A jelenség egyszerűen a régi tájunk számára értelmezhetetlen. Csak azokban a pillanatokban körvonalazódik haloványan a számunkra, amikor levetjük magunkról mindazt, ami a régihez köt, ami ideköt, ami a kialakulásunk, amik mi magunk vagyunk, és így "meztelenül", előítéletek, akarások nélkül, éles határvonalak és harsány vágyak nélkül megnyitjuk a szívünket az újnak.
Ehhez szinte semmit nem kell tenni, vagyis semmit nem kell nagyon akarni, csak megteremteni helyzeteket, légkört, kapcsolatot azokkal, akikkel együtt vagyunk, és hagyni, hogy történjen. Nem arról van szó, hogy valami olyasmit kell létrehozni, ami nincs, hanem arról, hogy hagyni kell, hogy az, ami saját szándékából kifolyólag meg akar nyilvánulni, megnyilatkozhasson.
A lényeg egy fajta légkör, egy érzelmi tónus, egy bizonyos frekvencia. Ilyenkor úgy érzem, hogy szinte alig cselekszem, csak engedem, hogy valami átáramoljon rajtam, nem akadályozom, hanem valahogy finoman észlelem őt, és ellazítom azt, ami én vagyok, hagyom, hogy "ő" legyen.
Ez történik mostanában a heti ceremóniák során, ez történt a Kérések estéjén, a május 4-i ünnepen, és ma is a XIII. kerületi Életmód napon, a Radnóti Miklós Művelődési Központ kertjében is, miután egész nap beszélgettünk a lézengő érdeklődőkkel, akik odajöttek az asztalunkhoz, végül csináltunk egy Szertartást Mónival, Julival és Imrével, akivel a helyszínen ismerkedtünk össze. Ott a trolik és kocsik zaja, a hangfalakból szóló zene, a többi sátorból áthallatszó beszélgetések hangzavara közepette - egy látszólag teljesen profán, hétköznapi közegben - valami elmondhatatlan csend kerekedett ott közöttünk. A csendben pedig ott a jelenléte valami ismerősnek, ami örök és végtelen. Ezen kívül mást nem is tudok róla mondani, mintha nem emlékeznék rá, vagy mintha a tapasztalat nem tűrné a szavak és értelmezések kényszerzubbonyát. 
A Szertartásban van egy mondat: "próbáld fényét a szemeidben látni, és ne akadályozd abban, hogy magától működjön".  Milliószor hallottam már ezt a mondatot, de mostanában igyekszem követni ezt a tanácsot. És működik... magától.
Aztán a ceremónia után még egy ideig csendben ültünk. Mintha alig lettünk volna ott, mintha valahol máshol lettünk volna, mégis mindannyian együtt...


2011. május 25., szerda

AZ ERŐ AKKOR JELENIK MEG, HA FENNTARTASZ EGY IRÁNYT, NEM PEDIG FORDÍTVA.


Az erőről beszélhetünk úgy, mint egy olyan tapasztalatról, amely egy bizonyos technika alkalmazásakor, különleges körülmények eredményeként mutatkozik meg, és valamilyen módon láthatóvá válik. Ugyanakkor lehet egy érzet is, ami bizonyos gyakorisággal elkezd feltűnni, amíg állandóvá és fejlődővé nem válik.

Mindez a hittől függ, a hit pedig attól függ, hogy kitartunk-e egy bizonyos irány mellett, amelybe cselekvéseink láncolatát visszük, akkor is, ha levertek vagyunk, akkor is, ha gyengének érezzük magunkat, akkor is, ha nincs energiánk stb.

Ha választasz egy utat, ami számodra megfelelőnek tűnik és kitartasz mellette, kitartasz akkor is, amikor egy nap leverten ébredsz, vagy amikor elhagy a párod, amikor megcsal, amikor valami szerelmi konfliktusod van, fenntartod, és mindent felteszel erre az irányra, akkor feltűnik egy jelenség, amit belső hitnek nevezünk. És ez a jelenség erőként mutatkozik meg. Minden azon múlik, hogy választasz-e egy irányt, és fenntartod-e, történjen bármi is.

És ne mondd ezt: ahhoz, hogy fenntarthassam az irányt, meg kell jelennie az erőnek. NEM. Éppen ellenkezőleg. Az erő megjelenésének a feltétele, hogy fenntarts egy irányt.


Az iránynak olyannak kell lennie, ami pozitív számodra és mások számára. Ha valaki alkoholista, és egy nap azt mondja, „nem iszom többé”, ez jó neki, és nyilván másokra is hatással lesz. Ha fenntartja az irányt, biztos, hogy az első napokban levert lesz, és nem jelenik meg az erő, egyedül fogja érezni magát, azt érzi majd, hogy magára hagyták a barátai, az ellenségei, Isten és az egész világ. De kitart az irány mellett…

Ezt az erőfeszítést meg kell tenni. Áttörni egy határt. Az agykéreg egy akarati erőfeszítése. Ez elkerülhetetlen.(Silo, 2000)

2011. március 18., péntek

Csodák 2. - A szellemi kerítés mögött

Elvonultunk...Mikebudára...ami már megint nem lesz ugyanaz a hely, mint volt :)
Volt belső erő, az biztos, mindannyian szereztünk érdekes, újszerű tapasztalatokat. Az az érzésem lett, hogy már semmi nem lesz olyan mint azelőtt. Persze többször volt már ez az érzésem és ez nem is azt jelenti, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra megváltoznak, csak hogy van itt egy tapasztalat, amit nem lehet meg nem is akarok ignorálni, mai folyamatosan működik bennem, és messze túlmutat a hétköznapi valóságon új terek és mélységek felé.

Kaptunk ajándékba egy szivárványt is hétfőn, sőt kettőt, nem is egyet


Nehéz leírni, hogy mik történtek ez alatt a négy nap alatt...de még az időjárás is megváltozott, mire visszatértünk a városunkba "fénylő homlokunkkal és fénylő kezeinkkel"
ebben az elvonulásban benne volt nagyon sok minden: olvastuk A belső tekintet, tanulmányoztuk a humanista pszichológia alapjait, a tudat működésének modelljét, átnéztük az erre épülő Önfelszabadítás rendszerét, és rengeteg Béke élményt, és Erő élményt csináltunk, megfigyelve a nehézségeket és akadályokat, hogy át tudjuk lépni, le tudjuk győzni ezeket. Ez egy nagyon módszeres munka. Mindezt nagyon kedvesen magunkkal és a többiekkel. Ebédnél és vacsoránál pedig mítoszok, mítoszok és mítoszok...hogy minél jobban bele tudjunk helyezkedni ebbe a másik világba, aminek a megtapasztalásához költői nyitottságra van szükség...

Huh, nagyon nagyon izgalmas ez az egész. Felfedezni ezt az erőt, a belső világunkat, a tudatszinteket, és megnyílik a végtelen...

"Ha lassan haladsz lépésről lépésre, elmélkedsz a mondottakon és a még elmondandókon, az értelemürességet értelemmé változtathatod. Nem közömbös, hogy mit kezdesz az életeddel, mely törvényeknek van alávetve, s melyben különböző választási lehetőségek állnak rendelkezésedre. Én nem szabadságról beszélek neked. Felszabadulásról, mozgásról, folyamatról beszélek. A szabadságról nem mint valami nyugalomban lévő dologról beszélek neked, hanem mint fokozatos szabaddá válásról, ahogyan az szabadul fel a hátralévő út megtétele alól, aki városa felé közeledik. Tehát „az, amit tenni kell” nem egy távoli, érthetetlen és konvencionális erkölcstől függ, hanem törvényektől: az élet, a fény és a fejlődés törvényeitől. " ( A belső tekintet XIII. Az alapelvek)

2011. február 23., szerda

Régóta nem írtunk, és ennek oka van ...

...és nem az az oka, hogy semmi nem történik, hanem éppen az, hogy rengeteg minden. Persze lehet, hogy ezt csak én érzem így...
Hát először is, minden csütörtökön találkozunk. Volt ceremónia Jóllét is, és Szertartás is, elküldtük a legjobb kívánságainkat azoknak, akikről úgy szükségük van erre, és olvastunk Silo Üzenetéből is, pontosabban az Útból.
Egészen pontosan  következő mondatokat próbáltuk megfejteni:


"Ha azt hiszed, hogy az életed a halállal véget ér, akkor nincs értelme annak, amit gondolsz, amit érzel és amit cselekszel. Minden az ellentmondásban és a szétesésben végződik.
Ha azt hiszed, hogy az életed nem ér véget a halállal, akkor meg kell egyeznie annak, amit gondolsz, amit érzel és amit cselekszel. Mindennek az egység, az összhang felé kell haladnia."


Nem könnyű...pl. hogy mennyire sokkoló az embernek, és milyen misztikus is az, hogy valaki az egyik pillanatban létezik, és aztán a másik pillanatban már nem, és persze fordítva is, hogy az egyik pillanatban még nem létezik, és aztán meg igen. Silo tanításának a halálhoz való viszony központi témája...
Szó volt a valóságról is, hogy mennyire meghatározza  kultúra, a neveltetésünk, a kialakulásunk azt, hogy mit hogyan észlelünk valóságosnak, és persze még a csekélyke hatósugarú kevés számú érzékszervünk is korlátozza ezt. Mi van ha más kultúrákban az emberek teljesen másképpen strukturálják a valóságot, számukra más dolgok valóságosak, mint nekünk, és milyen érdekes lenne ezeket a határokat kitágítani, és újfajta módon szemlélni a világot. Ha pl. az embernek valamilyen nagyon erős tapasztalata van, akkor az nagyon valóságos, és hat rá, akkor is ha az esze azt mondja, hogy ez csak egy álom, vagy hallucináció. Szóval ilyenek mentek: klinikai halál, testen kívüli élmények, álmok, varázslók meg mindenféle, és főleg az, hogy vágysz-e olyan tapasztalatra, ami túlmutat a testen, túlmutat a halálon. Elég durva beszélgetés volt :)
...és ez még csak a legutolsó találkozó, amit leírtam...
Előtte volt a ceremónia a Szabadság téren, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az egyiptomiakkal. Engem nagyon megérintett, részben azért is, mert voltak velünk itt élő egyiptomiak, és azért is mert ami zajlik most az arab világban az valami nagyon jelentős dolog, és nagyon szép volt ott állni a Szabadság (!) téren, és azt kívánni, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, és az ember felszabadulása irányába mutasson...
...szerveztünk vetítést az albertirsai Művelődési Házba, hogy bemutassuk a "szomszédainknak", a Mikebudai Park szomszédainak a Parkot, ezt a fajta szellemiséget, a terveinket. Éppen ideje volt, hiszen már egy éve ott a Park. Ez is nagyon különleges volt, és nagyon kedves volt mindenki már a plakátozás és szórólapozás során is, és aztán a résztvevők egy része eljött velünk a Parkba megnézni, teázni, beszélgetni, és kipróbálni egy ceremóniát, ami ahhoz a tapasztalathoz kapcsolódik, amiről a filmben és mindig annyi szó esik, ami összeköt, ami átalakít...
és most jön a következő vetítés mindjárt:  
március 4.  20.00 Vörösmarty Mozi

Aztán lesz szeminárium a belső erőről...aztán szeretnénk menni Törökországba, Üzenet közösségeket építeni, segíteni, tapasztalatokat szerezni. De majd belejövünk a blogírásba, és akkor nem kell így ömlesztve írni mindenről :) Köszönet Genti Zsuzsinak, aki segít, ő már profi ebben :)

2011. február 11., péntek

Négy napos elvonulás a belső erőről

Az elvonulás során a belső erő, azaz a pszichofizikai energia megtapasztalásával és irányításával kísérletezünk az ún. erő élménye gyakorlat segítségével, illetve az ehhez a témához kapcsolódó írások tanulmányozásán keresztül.



Ez a gyakorlat és tapasztalat az alapja a Silo Üzenetében található legtöbb ceremóniának is, amelyekkel a heti összejöveteleken is foglalkozunk.
Íme egy rövid részlet a könyvből, ami az erő témájával foglalkozik:

"VIII. AZ ERŐ IRÁNYÍTÁSA
Hatodik nap:

1. Létezik egy módja a testben keringő Erő irányításának és összpontosításának.

2. Léteznek bizonyos irányítási pontok a testben. Ezektől függ mindaz, amit mozgásként, érzelemként vagy gondolatként ismerünk. Amikor az energia ezekben a pontokban hat, motorikus, érzelmi és intellektuális megnyilvánulások jönnek létre.

3. Attól függően, hogy az energia mélyebben vagy felületesebben hat a testben, lép fel a mély álom, a félálom vagy az ébrenléti állapot. A vallásos festményeken a szentek (avagy híres megvilágosodottak) testét vagy fejét övező glória bizonyosan az olykor a testen kívül megnyilvánuló energia megjelenésére utal.

4. A valódi ébrenlétnek létezik egy irányítási pontja, és van mód arra, hogy az Erőt odavezessük.

5. Amikor az energiát erre a helyre vezetjük, a többi irányítási pont másképpen mozog.

Amikor ezt megértettem, és e felsőbb pontra irányítottam az Erőt, egész testem érezte egy óriási energia beáramlását, mely erősen megrendítette tudatomat, majd egyik megértéstől a másik megértésen át emelkedtem egyre felfelé. De azt is megfigyeltem, hogy le tudok süllyedni elmém mélységeibe, amikor elvesztem az energia irányítását. És így, látva a két tudatállapot közti választóvonalat, visszaemlékeztem a „mennyekről” és a „poklokról” szóló legendákra."

A három és fél napos elvonulás a mikebudai Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában lesz március 11-től 14-ig, péntek estétől hétfő estig, amennyiben összegyűlik a szükséges létszám (10-12 fő). Jelentkezés: szevtav@gmail.com, judit.eszter.szigeti@gmail.com, legkésőbb február 25-ig.