A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjai. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 8., péntek

Silo Üzenete azoknak szól, akik a kudarcot hordozzák szívükben.

Silo'nun Mesajı kalbinde başarısızlığı taşıyanlar içindir.
Mindjárt megyek Törökországba, úgyhogy a találkozók Fanninál leszenk, de majd próbálunk skype-on részt venni...mint ahogy most Juci volt itt a találkozón vagyis ő Isztambulban, mi Budapesten és mégis együtt.
Csináltunk ceremóniákat, sok mindenkinek van szüksége jóllétre...
"Elzarándokultunk" Punta de Vacas-ba is. Meghallgattuk Silo első beszédét A szenvedés gyógyítását. Idemásolok egy részt: 
 Volt egyszer egy vándor, aki hosszú utazás előtt állt. Így hát szekér elé fogta a lovát, és nekivágott a hosszú útnak egy távoli cél felé, melynek eléréséhez egy meghatározott idő állt rendelkezésére. Lovát elnevezte Szükségnek, szekerét Vágynak, az egyik kereket Élvezetnek, a másikat pedig Fájdalomnak. A vándor tehát vezette szekerét jobbra, balra, mindig a cél felé tartva. Minél gyorsabban haladt a szekér, annál gyorsabban forogtak az Élvezet és a Fájdalom kerekei, hiszen egyazon tengelyhez voltak rögzítve, így vezetve a Vágy szekerét. Mivel az utazás hosszú volt, vándorunk elunta magát. Ezért aztán úgy döntött, hogy feldíszíti szekerét, megszépíti sok gyönyörűséggel. Úgy is tett. Ám minél szebben lett feldíszítve a Vágy szekere, annál nehezebb lett a Szükség számára. Így a kanyarokban és a meredek dombokon a szegény állat teljesen kimerült, és nem tudta tovább húzni a Vágy szekerét. A homokos utakon az Élvezet és a Szenvedés kerekei a talajba mélyedtek. Így a vándor egy napon kétségbeesett, mert az út nagyon hosszú volt, és ő oly messze volt céljától. Azon az estén úgy döntött, hogy elmélkedni fog, és ekkor meghallotta öreg barátja nyerítését. Megértette az üzenetet, és másnap reggel leszedte a díszeket, megfosztotta a szekeret súlyaitól, és ezen a reggelen nagyon korán vidáman ügetésre fogta lovát, és megindult úti célja felé. Azonban addigra már pótolhatatlan időt veszített. Aznap este újra gondolkodóba esett, és barátja új figyelmeztetéséből megértette, hogy ezúttal kétszerte nehezebb feladat vár rá, mely lemondást jelent. Így tehát pirkadatkor feláldozta a Vágy szekerét. Igaz, hogy amikor ezt megtette, elvesztette az Élvezet kerekét, de vele együtt a Szenvedés kereke is odaveszett. A Szükség hátára szállt, és addig lovagolt a zöld mezőkön, amíg célba nem ért.

Tovább a teljes beszédre
és még egy a megbékélésről

Mi a vágy? Mit jelent az, hogy emeld fel a vágyaidat? Mi az a cél, ahová a lovas is tart? 
Az egész beszélgetés  abból a mondatból indult, amin a Szertartás alatt meditáltunk: 
Tanuld meg legyőzni a fájdalmat és a szenvedést magadban, a hozzád közelállókban és az emberi társadalomban. ( Silo Üzenete, Az Út

Ez a mi témánk...nagyon érdekes ezen elmélkedni...

2011. március 19., szombat

Önfelszabadítás találkozók a Parkban


Ahogy az a meghívóból is kiderül Önfelszabadítás találkozók indulnak a Parkban, amire mindenkit nagyon nagyon nagy szeretettel várunk. Foglalkozunk a relaxációval, lesz pszichofizika, önéletrajz írás, katarzis, transzferencia. És persze sok sok véleménycsere. Szóval gyertek minél többen! Ha valaki szeretné előre átlapozni, megnézni, hogy hogy is néz ki ez az egész, esetleg elkezdeni, akkor az bátran megteheti, mivel letölthető innen.

2011. március 18., péntek

Csodák 2. - A szellemi kerítés mögött

Elvonultunk...Mikebudára...ami már megint nem lesz ugyanaz a hely, mint volt :)
Volt belső erő, az biztos, mindannyian szereztünk érdekes, újszerű tapasztalatokat. Az az érzésem lett, hogy már semmi nem lesz olyan mint azelőtt. Persze többször volt már ez az érzésem és ez nem is azt jelenti, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra megváltoznak, csak hogy van itt egy tapasztalat, amit nem lehet meg nem is akarok ignorálni, mai folyamatosan működik bennem, és messze túlmutat a hétköznapi valóságon új terek és mélységek felé.

Kaptunk ajándékba egy szivárványt is hétfőn, sőt kettőt, nem is egyet


Nehéz leírni, hogy mik történtek ez alatt a négy nap alatt...de még az időjárás is megváltozott, mire visszatértünk a városunkba "fénylő homlokunkkal és fénylő kezeinkkel"
ebben az elvonulásban benne volt nagyon sok minden: olvastuk A belső tekintet, tanulmányoztuk a humanista pszichológia alapjait, a tudat működésének modelljét, átnéztük az erre épülő Önfelszabadítás rendszerét, és rengeteg Béke élményt, és Erő élményt csináltunk, megfigyelve a nehézségeket és akadályokat, hogy át tudjuk lépni, le tudjuk győzni ezeket. Ez egy nagyon módszeres munka. Mindezt nagyon kedvesen magunkkal és a többiekkel. Ebédnél és vacsoránál pedig mítoszok, mítoszok és mítoszok...hogy minél jobban bele tudjunk helyezkedni ebbe a másik világba, aminek a megtapasztalásához költői nyitottságra van szükség...

Huh, nagyon nagyon izgalmas ez az egész. Felfedezni ezt az erőt, a belső világunkat, a tudatszinteket, és megnyílik a végtelen...

"Ha lassan haladsz lépésről lépésre, elmélkedsz a mondottakon és a még elmondandókon, az értelemürességet értelemmé változtathatod. Nem közömbös, hogy mit kezdesz az életeddel, mely törvényeknek van alávetve, s melyben különböző választási lehetőségek állnak rendelkezésedre. Én nem szabadságról beszélek neked. Felszabadulásról, mozgásról, folyamatról beszélek. A szabadságról nem mint valami nyugalomban lévő dologról beszélek neked, hanem mint fokozatos szabaddá válásról, ahogyan az szabadul fel a hátralévő út megtétele alól, aki városa felé közeledik. Tehát „az, amit tenni kell” nem egy távoli, érthetetlen és konvencionális erkölcstől függ, hanem törvényektől: az élet, a fény és a fejlődés törvényeitől. " ( A belső tekintet XIII. Az alapelvek)

Képeket nézegettem, és ezt a gyönyörűséget találtam...

Mindenféle képeket nézegettem Silóról, Parkokról, eseményekről, amelyek ott volttunk szerte a világban, és ez fölelevenített bennem egy csomó mély és különleges érzést. De ez a kép a kislányról Punta de Vacasban annyira varázslatos, hogy muszáj ide kitennem...mi ez? öröm? áhitat? csoda? szeretet? inspiráció? tisztaság?
nem tudom ezt a képet megindultság és valami mélyről jövő lágy nemtommilyen érzés nélkül nézni.
A lényeg a lényeg hoyg ezt most ide kiteszem, és aztán elkezdem leírni mik történtek az utolsó bejegyzés óta :)

2011. február 23., szerda

Régóta nem írtunk, és ennek oka van ...

...és nem az az oka, hogy semmi nem történik, hanem éppen az, hogy rengeteg minden. Persze lehet, hogy ezt csak én érzem így...
Hát először is, minden csütörtökön találkozunk. Volt ceremónia Jóllét is, és Szertartás is, elküldtük a legjobb kívánságainkat azoknak, akikről úgy szükségük van erre, és olvastunk Silo Üzenetéből is, pontosabban az Útból.
Egészen pontosan  következő mondatokat próbáltuk megfejteni:


"Ha azt hiszed, hogy az életed a halállal véget ér, akkor nincs értelme annak, amit gondolsz, amit érzel és amit cselekszel. Minden az ellentmondásban és a szétesésben végződik.
Ha azt hiszed, hogy az életed nem ér véget a halállal, akkor meg kell egyeznie annak, amit gondolsz, amit érzel és amit cselekszel. Mindennek az egység, az összhang felé kell haladnia."


Nem könnyű...pl. hogy mennyire sokkoló az embernek, és milyen misztikus is az, hogy valaki az egyik pillanatban létezik, és aztán a másik pillanatban már nem, és persze fordítva is, hogy az egyik pillanatban még nem létezik, és aztán meg igen. Silo tanításának a halálhoz való viszony központi témája...
Szó volt a valóságról is, hogy mennyire meghatározza  kultúra, a neveltetésünk, a kialakulásunk azt, hogy mit hogyan észlelünk valóságosnak, és persze még a csekélyke hatósugarú kevés számú érzékszervünk is korlátozza ezt. Mi van ha más kultúrákban az emberek teljesen másképpen strukturálják a valóságot, számukra más dolgok valóságosak, mint nekünk, és milyen érdekes lenne ezeket a határokat kitágítani, és újfajta módon szemlélni a világot. Ha pl. az embernek valamilyen nagyon erős tapasztalata van, akkor az nagyon valóságos, és hat rá, akkor is ha az esze azt mondja, hogy ez csak egy álom, vagy hallucináció. Szóval ilyenek mentek: klinikai halál, testen kívüli élmények, álmok, varázslók meg mindenféle, és főleg az, hogy vágysz-e olyan tapasztalatra, ami túlmutat a testen, túlmutat a halálon. Elég durva beszélgetés volt :)
...és ez még csak a legutolsó találkozó, amit leírtam...
Előtte volt a ceremónia a Szabadság téren, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az egyiptomiakkal. Engem nagyon megérintett, részben azért is, mert voltak velünk itt élő egyiptomiak, és azért is mert ami zajlik most az arab világban az valami nagyon jelentős dolog, és nagyon szép volt ott állni a Szabadság (!) téren, és azt kívánni, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, és az ember felszabadulása irányába mutasson...
...szerveztünk vetítést az albertirsai Művelődési Házba, hogy bemutassuk a "szomszédainknak", a Mikebudai Park szomszédainak a Parkot, ezt a fajta szellemiséget, a terveinket. Éppen ideje volt, hiszen már egy éve ott a Park. Ez is nagyon különleges volt, és nagyon kedves volt mindenki már a plakátozás és szórólapozás során is, és aztán a résztvevők egy része eljött velünk a Parkba megnézni, teázni, beszélgetni, és kipróbálni egy ceremóniát, ami ahhoz a tapasztalathoz kapcsolódik, amiről a filmben és mindig annyi szó esik, ami összeköt, ami átalakít...
és most jön a következő vetítés mindjárt:  
március 4.  20.00 Vörösmarty Mozi

Aztán lesz szeminárium a belső erőről...aztán szeretnénk menni Törökországba, Üzenet közösségeket építeni, segíteni, tapasztalatokat szerezni. De majd belejövünk a blogírásba, és akkor nem kell így ömlesztve írni mindenről :) Köszönet Genti Zsuzsinak, aki segít, ő már profi ebben :)

2011. február 11., péntek

Négy napos elvonulás a belső erőről

Az elvonulás során a belső erő, azaz a pszichofizikai energia megtapasztalásával és irányításával kísérletezünk az ún. erő élménye gyakorlat segítségével, illetve az ehhez a témához kapcsolódó írások tanulmányozásán keresztül.



Ez a gyakorlat és tapasztalat az alapja a Silo Üzenetében található legtöbb ceremóniának is, amelyekkel a heti összejöveteleken is foglalkozunk.
Íme egy rövid részlet a könyvből, ami az erő témájával foglalkozik:

"VIII. AZ ERŐ IRÁNYÍTÁSA
Hatodik nap:

1. Létezik egy módja a testben keringő Erő irányításának és összpontosításának.

2. Léteznek bizonyos irányítási pontok a testben. Ezektől függ mindaz, amit mozgásként, érzelemként vagy gondolatként ismerünk. Amikor az energia ezekben a pontokban hat, motorikus, érzelmi és intellektuális megnyilvánulások jönnek létre.

3. Attól függően, hogy az energia mélyebben vagy felületesebben hat a testben, lép fel a mély álom, a félálom vagy az ébrenléti állapot. A vallásos festményeken a szentek (avagy híres megvilágosodottak) testét vagy fejét övező glória bizonyosan az olykor a testen kívül megnyilvánuló energia megjelenésére utal.

4. A valódi ébrenlétnek létezik egy irányítási pontja, és van mód arra, hogy az Erőt odavezessük.

5. Amikor az energiát erre a helyre vezetjük, a többi irányítási pont másképpen mozog.

Amikor ezt megértettem, és e felsőbb pontra irányítottam az Erőt, egész testem érezte egy óriási energia beáramlását, mely erősen megrendítette tudatomat, majd egyik megértéstől a másik megértésen át emelkedtem egyre felfelé. De azt is megfigyeltem, hogy le tudok süllyedni elmém mélységeibe, amikor elvesztem az energia irányítását. És így, látva a két tudatállapot közti választóvonalat, visszaemlékeztem a „mennyekről” és a „poklokról” szóló legendákra."

A három és fél napos elvonulás a mikebudai Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában lesz március 11-től 14-ig, péntek estétől hétfő estig, amennyiben összegyűlik a szükséges létszám (10-12 fő). Jelentkezés: szevtav@gmail.com, judit.eszter.szigeti@gmail.com, legkésőbb február 25-ig.

2011. február 3., csütörtök