Első fejezet, melyben

a Tátra utcai zarándokok publikussá teszik blogjukat(hurrá!), és kiderül az is, hogy miért okozott kisebb vitát az indiánok látása.

A találkozót a már jól megszokott teázással és az elfogyni nem akaró kekszek-rágcsák ropogtatásával kezdtük. Aztán, mikor mindenki megérkezett,- hiszen nem is lenne igazi találkozó, ha valaki arról nem késne- csináltunk egy ceremóniát, aminek neve Szertartás. (Ennek a problémakörére most nem térnék ki, de nyugalom, a találkozóink egyikén már sikeresen megvitattuk ezt is.) Szóval a ceremónia után nekiláttunk olvasgatni a könyvből. Szépen sorban haladunk már egy ideje, semmivel sem rohanva, így ma a 4. fejezetre, a Függőségre, illetve az 5. fejezetre, Az értelem megsejtésére került sor. Hosszan beszélgettünk arról, hogy biztos-e, hogy semmi sem függ tőlem- mármint, hogy az adott személytől- és hogy, ki lehet-e találni valami olyat, amit még soha senki, illetve ki tudunk-e lépni abból a zárt egészből, amibe a társadalmi rendszer tett/zárt minket. Sőt, felmerült a kérdés, hogy a sok „mindez semmit sem igazol” után mikor jön el a „ez mindent-vagy legalább valamit- igazol rész. (Szerencsére egyik zarándokunk bátran állította, hogy egyszer eljutunk addig is... Hiszen a belső felismeréshez mindenki eljut aki „gondosan elmélkedik, alázatosan keresve.” ) Előjöttek emlékek, gyerekkori elképzelések, ábrándok, logikai bukfencek, láthatatlan ufók, szörnyek, bolygók, galaxisok… Tehát minden, ami egy átlagos beszélgetés témája lehet… Hogy hogyan jutottunk el a címben említett indiánokig, már nem tudom. De az biztos, hogy hosszasan beszélgettünk arról, hogy az indiánok mit is gondolhattak, amikor megjelent az első hajó a semmiből. Mikor vették észre, észre vették-e, meg tudták-e magyarázni, természetfelettinek tartották-e vagy csak egy sima farönknek…? És ha nem látták- mint ahogyan az egy novellában olvasható, bár lehetséges, hogy ott pusztán metaforikus jelentéssel bír- akkor ki tudja, hogy nem látták? Ki állíthatja azt, hogy nem látták? Hogyan lehetne ezt ma modellezni? Hiszen ma már a memóriánkban annyi minden van, aligha találunk egy tárgyat, ami teljesen ismeretlen és semmihez sem köthető, semmihez sem hasonlítható. Tehát az is lehet, hogy ezt sosem tudjuk meg. És mivel mi sem jutottunk konkrétumra, könnyedebb vizekre eveztünk- pont, mint ahogyan az indiánok is tették valószínűleg a kenujukkal, hogy ne kelljen látniuk azt a Valamit(hajót), Ha és amennyiben látták egyáltalán. Beszéltünk még kispolskikról, öregfiatokról és a közlekedés rejtelmeiről Budapesten, majd szépen lassan, mint ahogy ez kiderül utolsó-autós-térképes- témánkból, mindenki elindult haza.
Ide kapcsolódó részek a Silo Üzenete c. könyvből:

IV. A FÜGGŐSÉG
Második nap:

1. Mindaz, amit teszek, érzek vagy gondolok, nem tőlem függ.

2. Változékony vagyok, és a környezet hatásától függök. Amikor meg akarom változtatni a környezetet vagy az „énemet”, a környezet változtat meg engem. Így a város vagy a természet felé fordulok, a társadalmi kiutat keresem vagy egy olyan új küzdelmet, mely igazolná létemet. Minden esetben a környezet késztet arra, hogy egyik vagy másik magatartást válasszam. Így érdekeim és a környezet itt tartanak.

3. Tehát azt mondom, mindegy, ki vagy mi dönt. Ilyenkor azt mondom, élnem kell, ha már abban a helyzetben vagyok, hogy élek. Ezt mondom, de nincs semmi, ami ezt igazolná. Dönthetek, habozhatok vagy egy helyben maradhatok. Mindenesetre az egyik dolog átmenetileg jobb, mint a másik, de végeredményben nincs „jobb” vagy „rosszabb”.

4. Ha valaki azt mondja nekem, hogy az, aki nem eszik, meghal, azt válaszolom majd neki, hogy ez valóban így van, és szükségleteinél fogva kénytelen enni, de azt nem teszem hozzá, hogy az evésért folytatott küzdelme igazolná létét. Mint ahogyan azt sem mondom majd, hogy mindez rossz. Csupán annyit mondok, hogy egyéni vagy közösségi szempontból a fennmaradáshoz szükséges tényrıl van szó, mely azonban egyszerre értelmét veszti, amikor az ember elveszti a végső csatát.

5. Ezenkívül azt is mondom, hogy küzdelmükben közösséget vállalok a szegényekkel, kizsákmányoltakkal és üldözöttekkel. Azt mondom majd, hogy ezzel az azonosulással „megvalósítom önmagam”, de rögtön megértem, hogy mindezzel semmit sem igazolok.

V. AZ ÉRTELEM MEGSEJTÉSE
Harmadik nap:

1. Néha elıre láttam olyan eseményeket, melyek később bekövetkeztek.

2. Néha felfogtam egy-egy távoli gondolatot.

3. Néha olyan helyeket írtam le, melyeken sosem jártam.

4. Néha pontosan elmeséltem valamit, ami a távollétemben történt.

5. Néha végtelen öröm ragadott el.

6. Néha elöntött egy teljes felismerés.

7. Néha egy mindent felölelő, tökéletes egyesülés ragadott magával.

8. Néha, véget vetve az ábrándozásnak, a valóságot új módon láttam.

9. Néha úgy tűnt, újra látok valamit, amit pedig először láttam.

…És mindez elgondolkodtatott: világossá vált számomra, hogy ezen tapasztalatok nélkül nem léphettem volna ki az értelemürességből.

És a novella az indiánokról (angolul)